“A kő az építész minden gondolatának kifejezésére alkalmas eszköz.”

Aki azzal a céllal látogat el hozzánk, hogy a Flinstone természetes díszítőköveiből válassza ki azokat a semmi mással össze nem hasonlítható anyagokat, melyek finom eleganciával felöltöztetik majd épületét, 20 évszázad hagyományával és örökségével találkozik. Az út hosszú volt az aquincumi tábor útjait ürömi laposkővel burkoló vagy a csatornák árkait befedő római légionáriusoktól az 1990-es rendszerváltást követő nagy privatizációig. Üröm, Budakalász és Ezüsthegy akkor nem talált gazdára, hiszen a szakma ezeket a lelőhelyeket már régen leírta. A vevőjelölteket elrettentették a szakszerűtlenül művelt bányákban felhalmozott meddő hegyek, tengelyt akasztó utak és az épületek látványa, ahol nagy költőnket kissé szabadon idézve: „a padlásról nézett be az ég”. Sokat gondolkodtunk, miközben Seneca sorai jutottak eszembe: „Non erit ad astra mollis e terris via.”, vagyis Nem lesz könnyű az út a földről a csillagokba, és belevágtunk. Több mint húsz év munkája, észszerű változtatások sora, új termékcsaládok bevezetése fokról-fokra meghozta az eredményt, így 1992-2007 között évente átlag 20 %-os eredménynövekedést sikerült elérnünk. Kőzeteinkben a Rómaiaktól napjainkig mindenki megtalálta azt, ami számára az igazi értéket képviselte. Az ezüsthegyi kvarchomokkőből készült mai épületek a régmúlt történelmi korokat idézik. Büszkén kijelenthetjük, hogy 1994-ben általunk piacra bevezetett ürömi mediterrán kő az organikus építészet egy új stílusát teremtette meg, beírva ezzel magunkat a magyar építészet történelmébe. Közel 2000 építmény hirdeti a természetes anyagok egyfajta felsőbbrendűségét a jelennek úgy, mint a jövőnek egyaránt, egy eltéphetetlen kapcsolatot a természethez, az embernek teremtett világhoz. Kérjük, lapozzák végig prospektusunkat és győződjenek meg arról, hogy termékeink a szépség mellett egyfajta öröklétet adnak épületeinknek, miáltal a befektetett érték is megsokszorozódik.

  • Ürömi kőbánya
  • Ezüsthegyi kőbánya
  • Budakalászi kőbánya

A különleges éghajlati körülmények hatására a tengerben egyszerre képződött a mésziszap és az agyag. A kettő együttese hozta létre azt a kőzetet, melyet ma budai márgának nevezünk. A vékony kőzetrétegek és a közöttük elhelyezkedő agyagfilm arról tanúskodik, hogy a mészkiválás gyakran és periodikusan leállt. Ilyenkor csak agyag ülepedett le, mely elválasztja egymástól a rétegeket, mivel a kőzetté válás folyamatában a továbbiakban nem vett részt.

Ez a jelenség miatt, robbantás útján fellazított rétegek jelentős része 3-10 cm vastag lemezekre esik szét. Az agyag túlnyomó mennyisége a nagy duzzadó képességű mont morilonit. Ez rendkívül előnyös tulajdonsággal ruházza fel a kőzetet, mivel nedvesség hatására a felső 0,5-1 cm vastag rétegben a mont morilonit beduzzad és lezárja a víz további útját. A falburkolatként használt kőzetek így nem áznak át és nem vezetik be a falba a nedvességet.

Az ezüsthegyi homokkő oligocén korú, tengeri üledék. Színe rozsdavörös, ezüstös, fehéres, néhol sötét sárgába hajló, fagyálló kőzet. Felépítésében kizárólagosan apró szemcséjű kvarckavicsok vesznek részt.

Régen malomkövek és köszörűkövek is készültek belőle. Feldolgozása ma is kézi megmunkálással, hasítással és faragással történik. Kvarctartalmából adódóan gépi megmunkálása költséges.

Történelmünk folyamán a kőre minden építészeti stílusban igényt tartottak. A XXI. század alkalmazói a végtelen erőt jelenítik meg vele, mely harmonikusan illeszkedik korunk építőművészetének szikár funkcionalizmusához.

A pleisztocén jégkorszak idején egy hosszú és keskeny édesvizű tóban keletkezett mészkő. A viszonylag nagy nyomásnál feltörő langyos források vizéből az alacsony nyomású környezetbe kerülve kémiai folyamatok során kivált a kalcium karbonát. A tóban dús vízi növényzet burjánzott. A növények a maradék CO2-t is kivonták a vízből, így a kialakult CACO3 a növények száraira és leveleire csapódott ki, ami rövid idő alatt kipusztította a azokat. A növények lágy részei elbomlottak és a helyükön maradt üregekkel létrejött a forrásvízi mészkövekre annyira jellemző lyukacsos szerkezetet. Színe lehet fehér, sárga, barna, vöröses árnyalatú.

Történelmünk folyamán a kőre minden építészeti stílusban igényt tartottak. A XXI. század alkalmazói a végtelen erőt jelenítik meg vele, mely harmonikusan illeszkedik korunk építőművészetének szikár funkcionalizmusához.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!


aTqo5RjXc